A második

2016-01-30 15:01:48

Most úgy érzem, mintha még soha életemben nem lettem volna ilyen fáradt. Pedig anno Nórival év végi zárást és hajtást is végignyomtuk, napi 10-12 óra könyvelés, buszozás, koránkelés, és úgy rémlik, egész jól bírtam. Lehet, hogy akkor a mindennapi fáradtság miatt nem tűnt fel ez a fajta fáradékonyság? Vagy csak mert szoros volt a határidő, és hajtani kellett, és nem értem rá ezen gondolkodni? Nem tudom, mindenesetre most egész nap tudnék aludni. Na jó, lehet, hogy enni azért néha felkelnék. Még jó, hogy a hányinger engem messzire el szokott ilyenkor kerülni.

Ha nem én lennék az oktató, talán Maminbabára se jutnék el. Ami viszont hihetetlen, számomra teljesen érthetetlen, hogy a tánc közben nem vagyok fáradt, és – még ha nehezen is indulok el, – az órát végig tudom táncolni. És jól esik! Nem tudom, meddig bírom, de amíg lehet, táncolok, táncoltatok. Nagyon jól esik mozogni, és mikor látom azokat a kis csöppségeket, ahogy anya hátán-hasán megnyugszanak a kendőben, anyuka pedig végre kikapcsolódhat picit és bulizhat velünk egy jót, örül a szívem. Még azok a pici babák is, akik sose voltak hordozva, megnyugszanak. Pár perc panaszkodás (anya, nehogy azt hidd, hogy rögtön beadom a derekam!) és már alszanak is. Kis bogárkáim.

Olyan gyorsan elszáll az az idő, amíg picik és hordozhatók, és szinte csak velük vagyunk, hogy ki kell használni minden egyes pillanatot, amíg lehet. 2 év távlatából már látom, hogy mikor a legnehezebb volt, akkor volt a leggyönyörűbb és valahogy a legkönnyebb is vele. Csak azt sajnálom, hogy nem találtam rá hamarább erre a mozgásformára. Emlékszem, hogy milyen boldog voltam, mikor eljutottam baba-mama jógára. Persze nem tudtam végig tornázni, mert a kisasszony megunta, hogy egyedül fekszik előttem (!) 5 cm-re és nem rajtam lóg. De jó volt kimozdulni, végre emberekkel találkozni.

Nóri elég nehezen fogadta el, hogy már nem jöhet a hátamra, de szerencsére azt valahogy megértette, hogy anya hasa fáj és azért nem táncolhatunk együtt. Nehéz és még mindig hiányzik, de legalább még hordozhatom, amíg bírom és ez egy kicsit kárpótolja az abbamaradt közös táncokat.

Mire megérik az eper, az én kis borsóm is itt lesz velünk. Még nem tud róla senki, hisz túl korai volna, fő a biztonság. Legszívesebben viszont már belekiabálnám a nagyvilágba, hogy egy kis csodát őrzök a méhemben, és másodszor élhetem át ezt a varázslatot. (Az árnyoldalakról majd idővel beszámolok ;-)) Kis táncos baba lesz ő is, hisz már az első pillanatoktól fogva együtt táncolunk. Remélem, hogy sok-sok kisbabát és anyukát fogunk tudni együtt megtáncoltatni és sok boldog pillanatot szerzünk nekik. És egy kicsit át tudjuk adni a Maminbaba életérzést nekik is, ami nekem annyira sokat segített és segít a mai napig is.

Szép napokat, boldog babázást mindenkinek! 

Írta: Kovács Anikó, Maminbaba tréner, Esztergom és környéke

vissza a blogokhoz